kerekerdo

Drága Gárda!

Kérem a látszat megoldások helyett, a riogatás és mellénydüllesztés helyett inkább cselekedjenek! Kérem ne csak nézzék, lássák is végre, hogy mit is tesznek! A szerencsétlen vidéki romasorok látogatása alatt kezükbe vehetnék a helyi ügyeket és felajánlhatnák, hogy kifestik a telepeket, hogy ne szégyensorként mutassuk falvainkat a világnak, az unokáinknak, hogy lám hagytuk embertársainkat ilyen körülmények között élni, hogy nem segítettük a nehezen boldogulókat, hanem odamentünk, jól megnéztük őket és azok meg remélhetőleg jól beszartak a sok egyenruhástól, aki a nemtetszését jött kifejezni. 

Hát ember, örömében megy az ember lopni? Hát a megvert cigányfiúknak is csoportba rendeződve kellene felvonulniuk az őket megverő biztonsági őrök lakása előtt? Milyen párbeszédbe kevertétek a magyarságot? 

Vajon a jövő büszke lesz rátok gárdisták? Hogy az utálat útjára vezettetek egy újabb nemzedékeket? Hogy fogtok majd az unokáitokkal szembenézni, ha a friss jogászdoktor roma pasijukat nektek csak az esküvőn merik majd bemutatni? 

Ti teljesen hülyék vagytok fiúk lányok, komolyan mondom.

A pofámról lesül a bőr, ha arra gondolok, hogy veletek egy korban élek. 

Ahelyett, hogy az ingyenes fogamzásgátlásért kampányolnátok, hogy csak nagyon vágyott gyerekek szülessenek, ahelyett, hogy lemennétek és közösen tanítanátok vmit a szerintetek más javából élőknek, mondjátok, mégis mit csináltok? 

Miért nem ültök le a romasrácokkal és a haragos helyiekkel dumálni, pölö egy jótékony Gárda fesztivál keretei között, hogy ti hogy látjátok, hogyan tudnának munkához jutni, esetleg lakatos vagy biztonsági őr, rendőr, tűzoltó, akármilyen állást javasolni a fiúknak vmi kisvárosban - természetesen bejelentve, törvényes körülmények között. 

Négy-öt sildes sapka árából vehetnétek háztartásigép javító tankönyveket, és összegyűjthetnétek a gárdisták garázsaiban heverő elromlott vasalókat, robotgépeket, netántalán computereket/photoshopot+kézikönyvet,  levihetnétek a cuccokat egy csapatépítő buszozásos demonstrációként, hogy legyen min tanulni a szakmát, azonnal konkrét hasznot nyerve az új ismeretek alkalmazásából. Könyvelő gárdistáitok segíthetnének hatékonyan nyereséget termelő vállalkozást nyitni a megszégyenült tolvaj fiának. Érted, hogy lásson példát, esélyt, kiutat az adósságcsapdából, amikor a hitelező percekkel a segélyes postás előtt érkezik.  Ennek is lenne hírértéke, pláne ha teljes puccban csináljátok. Nem lenne jobb érzés, most őszintén?

Vagy ezek a felvetések már túl bonyolultak a birkaszellemnek, hogy a jót tenni kell? Hát mitől vagytok magyarok, he?  Hát pont ti lennétek azok? Ennyire futotta? Fogjam fel, hogy a magyarság tényleg ennyi?  Kisdobos egyenruha meg masírozás, aztán lehet veregetni a vállakat a kocsmában könnyezve, hogy mi megmutattok, hajrá magyarok. 

Annyian vagytok, hát mér nem tartotok ingyen akár magyar nyelvleckéket a kisiskolás falusi vagy csóró lurkóknak?
Miért nem dobtok össze egy tanítói fizetésnyit egy-egy kiválasztott falunak, hogy meghajtsa jól a lemaradt gyerekeket és felvegyék őket vmi jó városi suliba? Keríthetnétek a vidéki tanítóknak Gárda díjat a jól teljesítő diákok után. 

Esetleg csinálhatnátok Gárda ösztöndíjakat a jegyeiken látványosan javító romakölköknek és fizethetnétek az iskolai kiadásait egy-kettőnek, felőlem akár kérhettek erkölcsit a szülőktől, ha olyan megmondós hangulatban vagytok. 
Mennyivel jobbfej egy olyan hír, hovatovább országimázs, hogy a közadakozásból lediplomázó Nobel-díjas orvosmérnök roma pacák a századik szülinapján könnyes szemmel emlékezik vissza, hogy büszke arra, hogy magyar lehet, hogy milyen hálás a gárdának, aki segítette siheder korában, hogy a gárdának köszönhetően megtapasztalhatta, hogy mit jelent igazából magyarnak lenni?

Nem akartok még gondolkodni egy kicsit a következő nyilvános égés előtt? 

Ne csináljátok velem, hogy ha lemagyaroznak, akkor ha pillanatokra is, de miattatok elkerülhetetlenül elpirul az orcám. 

Esetleg ha egyelőre még elvetnétek a magyar szót a nevetekből, -vérségi igazolások kellenek már a tagsághoz?- és maradnátok az egyszerű, elegáns és könnyen megjegyezhető A Gárda márkanévnél...

Csók,

Anyátok

Rövid hír volt az indexen, hogy egy pacák a jó magas Nehru-parton a vízbe ugrott egy állítólag ráuszított kutya elől. Emiatt döntöttem úgy, hogy mégis közzéteszem egy régebbi írásomat a gárdáról. Mer úgy érzem, muszáj beszélni róla. Nagyon sokat kell még beszélnünk egymásról, ha egy országban akarunk élni, úgy, hogy minél jobb legyen, minél többünknek.

A magyar gárdától a fidesz nevében nyilatkozó Kubatov Gábor szerint csak abban az esetben szükséges elhatárolódni, amennyiben antiszemitának tekinthető. A Népszabadságban megjelent cikkben a riporter pedig azok érzéseit említi meg, akiknek a családja volt érintett a múlt század tragédiájában.
Szeretném azonban, ha nem feledkeznénk meg azokról, akik személyes tragédiák nélkül kényszerülnek félelemben élni. Sokan vannak ugyanis, nagyon sokan. Sokféle kisebbség él ma is Magyarországon, ebben a talán az idők kezdete óta vegyes etnikumú Kárpát-teknőben. És igen, itt is nagyon régi kérdés a bevándorlók helyzete és megítélése.
1988 óta élek a Magyar Köztársaság területén, 1992 óta vagyok magyar állampolgár. Részben kazah és baskír családból származom, nem is tagadhatnám keleties vonásaimat.
A napokban a vonaton a kalauz fiúnak árpádsávos csuklószorítója volt. Ezt felháborodva meséltem el egy nagyon közel álló barátomnak, aki felszisszent, hogy mégis miért nem tudom tolerálni más véleményét, én aki a nekem megadatott fórumokon az élni és élni hagyni alapelv mellett szoktam kiállni. Azt válaszoltam, hogy nagyon nehéz félelemben élni. Szerinte ez csak egy baloldali lemez, amit figyelemelterelésre alkalmaz a politika.
Megértettem, hogy ő még sose ijedt meg a masírozó frissen nyírt hajú fiataloktól. Sose ment át az utca másik oldalára, ha szkinhedet vagy magyar vagyok pólós módosult tudatállapotú fiatalt látott. Megértettem. Ő pesti, europid lány, akinek inkább ajtót nyitnak, virágot vesznek és majd terhesen átadják az ülőhelyet. Ezt a lányt biztos csúfolták néhányan az oviban, az iskolában. De sose állt szembe mindenkivel. Sose kántálta az osztálya, hogy ruszkik haza. Nem neki kellett a tanárnéni kezét fogni kirándulásokon, mert senki nem akart a párja lenni. Nincs olyan emléke, hogy az anyukája zokogva jött haza, mert felmondott, miután a munkahelyén eltűnt párszázezer forint és a pénz közelében dolgozók közül csak az anyukám volt gyanús, kiléptették minden kollegája előtt a hazafelé tartók sorából és ott nyilvánosan széttúrták mindenét az ügybuzgó biztonsági őrök, egészen az intimbetét tartó szütyőig. (Utólag persze meglett a tettes, az igazgató titkárnője volt, és tényleg nem a bevándorló takarítónő, aki a kinti iskoláit nem tudta honosíttatni, és kínjában ment el egy fizetős főiskolára dolgozni, ahol a diákok gond nélkül dobták a szemetet a kuka mellé édesanyám szemébe nézve.) Nem kérdezte meg senki a párjától art moziban talán* azt, hogy mennyiért vette ezt a kínai kurvát. Nem kezdte azzal az érettségi találkozót az egykori padtársa, hogy a Ruzsa Magdi meg az összes koszos bevándorló takarodjon haza a picsába, majd miután jelezte indulási szándékát, nem intézték el "a jelenlévők természetesen mindig kivételek" közhellyel a megalázottságát.
Mert ezek a gondolatok megaláznak és fájnak ám. Ilyenkor fáj, hogy mi többet tehettem volna addig, hogy ne ismétlődhessenek meg az ilyen helyzetek. Hosszú évekig vallottam magam európainak, mert nem mertem a magyarságot a számra venni. Azt képzeltem, hogy többet kell tanulnom, olvasnom és gondolkodnom, hogy magyarnak mondhassam magam. Elsőtől jeles voltam többnyire magyar nyelv és irodalomból. Szavalóversenyekre jártam, magyar versekkel, magyarul. Magyar szakra mentem, hogy hiányos műveltségemet kipótoljam. Magyar akartam lenni, hogy ne csúfolhassanak. Hogy ne gúnyolhassanak többé. Tudásom idővel egyre kevésbé elégít ki, ismereteim nagyon sok olyannál megalapozottabbak, mint akik nálam magyarabb magyarnak tartják magukat. Mégis megvetnek. Mára már nem akarok megfelelni nekik, tudom, hogy sok éves gyakorlatukkal úgyis találnak majd fogást rajtam. Tudom, nagyon tehetséges és szorgalmas magyar gyerekek kenyerét ettem el és az ő iskolapadjaikat is én koptattam el. Elkerülöm őket.
De egy kalauzt nem kerülhetek el. Egy kalauz nem képes az arcán átsuhanó magyarságtudatából származó fölényt leplezni. Árpádsáv nélkül a megvető nézést könnyebben rovom a rossznapja számlájára. Árpádsávval pedig sajnos nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a nézése az orromnak szól. Hogy olyan nagyon kicsi. Ezt sajnos megtanultam.
Egy előítélet, az én fejemben, aki annyit küzd az agyament és alaptalan véleményekkel. És attól sem tudok egy ilyen egyszerű jelkép során elvonatkoztatni, hogy a szemben álló fél olyan helyzetben, bizony könnyen lehet, hogy nemcsak kezet emelne rám. Ez kérem szépen a félelemben élés. És a magyar gárda olyan jelképekkel operál, amik nagyon ijesztő emlékű eseményeket hívnak be a félők tudatába.
Megriaszt, hogy ez az alakulat -jelenlegi álláspontom szerint- nem szándékosan, de mégiscsak felbátoríthat olyanokat tettleges ítélkezésre, akik mondjuk a gárda létezése előtt nem mertek volna fellépni a például büdös hajléktalanokkal, tolvaj cigányokkal vagy csak korcs buzikkal szemben.
Ilyen érzések és emlékek tolulnak fel bennem, amikor a gárdisták fegyverekről beszélnek. Hát ha olyan sok embert bánt a feketeingesesparádézás mégis, miért ragaszkodnak hozzá annyira? Hát lövöldözés nélkül nem tudnak sírokat ápolni? Miért van most szüksége a magyarságnak erre a cirkuszra? Miért nem lehet akár szakadt pólóban pakolni a homokzsákokat a gátra?
A barátom ezeket a helyzeteket sosem élte meg, nem is gondolta, hogy nekem lehettek nehézségeim. Neki a magyarkodók nem ezért fájnak. Elmeséltem neki ezeket az eseteket, és ő is megértette, hogy nekem mégis miért gyomorkörnyéki szorító érzés egy árpádsávos csuklószorító.
A sors kedves fintora, hogy az Itáliában dolgozott két hónap alatt koszos magyar bevándorló munkabitorló voltam a hátam mögött, pedig csak angol nyelvtudással felvettek volna akárkit. Így hát saját bőrömön tapasztalhattam meg a határtalan hülyeség törvényét, s mára azt már el tudom fogadni, hogy ez a mém is fontos része kultúránknak, csak kérem, ne vegyenek fegyvert a kezükbe.
Fontos leírnom, hogy szerintem azért vagyok magyar, mert időt és energiát fektetek abba, hogy jó legyen itt élni, ha nem venném a fáradtságot, akkor lennék, ami voltam: hontalan.

*Azért talán, mert olyat kérdezett a kötekedő, hogy a máskor magát megvédeni képtelen béna fiú elszántan figyelmeztette a kérdezőt, hogy kezet fog rá emelni, és ekkor a kiváncsiskodó cimborái maguk terítették a földre a férfiembert, mi pedig inkább távoztunk, s azóta se sikerült kiszednem a fiatalemberből, hogy mégis miért döntött az esetleges erőszakos megoldás meglengetése mellett. Azaz valami elpirulós dünnyögés volt a válasz, amiből csak a kínai kurva szókapcsolat volt érthető.

Finomítok, szóval a pikniken csupa mosolygós, jókedvű anyuka, gyerek, stb volt. Volt egy ifjabb hölgy is, aki bemutatót tartott ingyér az egybegyűlteknek a kendőzés rejtelmeiből, sőt kérdésekre válaszolt és tök lelkesen segített az érdeklődőknek. Ez nagyon szép volt a hölgy részéről. A bajom igazából az volt, hogy a jelenlévők ismerték egymást név-gyereknév-gyerekekkora szerint, és hiába dobáltam a labdát a saját biztonsági másolatomnak, a többi gyerek inkább elkerülte az idegeneket, nincs is ebben semmi meglepő. Szóval a rossz érzéseim az emlegetett apuka miatt lettek csak és kizárólag.

Elvittem a gyereket a Pecsa mögé, a kendőben hordott gyerekek közé, hátha találkozom hasonszőrűekkel. Nem jött össze. Viszont elrongyolt a víg piknikelő társaság mellett egy kupac szerintem csóró brit legénybúcsúztató három villanyos bérkisautóval. A kocsikból a pasik rikkantgattak, integettek és szerették volna, ha visszaintegetnek nekik. Erre a hordzókendős társulatból egy apuka jó hangosan megmondta a magáét: "Hagyjátok itt a pénzt és húzzatok haza, hülye amerikaiak." Szegény neje pisszeget és égett a feje. Én meg már unom ezeket helyzeteket, több más alkalommal folytatódott az ilyen kirohanás a minden idegen mennyen haza óhajjal, és belefáradtam az olyan parttalan vitákba, ahol egy érvre az a válasz, hogy mer csak. A pasas véleményét igazából lapítás követte. Mindenki másról beszélt, én meg inkább hazajöttem a kölökkel.
Itt jegyzem meg, hogy ez a pacák szerintem hazaáruló. Úgy érzem, kis hazánknak érdeke, hogy sok-sok túrista tegye tiszteletét Nálunk és nem mondjuk hasamra ütök a szlovákoknál. Ha pedig valaki a hazájának érdeke ellen tesz, az tudtommal hazaáruló.
Ha azok a -szerintem béna- legénybúcsús fiúk találkoznának egy ilyen megjegyzéssel, vajon eljönnének később az öt gyerekkel, asszonnyal nosztalgiázni Pestre mégegyszer? Vagy megnéznék helyette Pozsonyt, mert az is erre van és az is olcsó? Meg kinek is ajánlanák később Mo-t?
Remélem az olyan gondolkodású emberek, mint a fenti apuka, elvből nem tudnak idegen nyelveken beszélni.

Valahogy mindig kisebbség voltam. Kábé akkor vándoroltam be a Szovjetunióból, amikor az utolsó orosz katona távozott. Mi voltunk az első generáció, akinek egyáltalán nem kellett oroszul tanulnia, olyan is az oroszom. Az oroszoknak tatár lennék, a tatároknak orosz. Magyarnak kínai vagyok, de ha az oroszokkal gáz van, persze rögtön ruszkivá válok. Kínainak pedig nem elég húzott a szemem, de európainak rövid az orrom. Ebből az lett, hogy szívügyemmé vált a nálam is szarabb helyzetben lévőkön segíteni vágyás. Nagyon könnyen felhúzom magam az előítéleteken, és persze közben sokat agyalok azon is, hogy a saját kis sérelmeim miatt ne legyek ugyanolyan elfogult segg, mint akiktől az agybajt kapom.

A mai tüntetéses fotókról jut eszembe, hogy végül is ott tartunk most, hogy ha magyar zászlót vennék a kezembe, az akár már egészen baloldali gesztussá is válna.
Az árva ifjak az esernyő alatt szívüknek oly kedves és annyit űzött, ázott kis kétszínű zászlójukkal kép engem úgy meghatott, hogy meg kellett fontolnom komolyabban az eddigi félelemteli ellenérzéseimet.
Bár, lehet, hogy inkább az aggaszt, hogy voltak olyanok, akik féltek az arcukat mutatni egy tüntetésen. Egyrészt félni az egy más tudatállapot, ami ugye nagyon izgi, másrészt pl a drogos tüntetésen nem kell maszk. Ha elvetem, hogy a rejtőzködés valami rettenetes gaztett terve miatt szükséges, akkor nem jó jel, hogy vannak olyan emberek ebben az országban, akik úgy érzik, hogy az akármilyen gyógy véleményük miatt nekik takargatniuk kell magukat. Ők, amikor nem vállalják az arcukat egy tüntetésen a fotósok előtt, akkor -többek között- előlem rejtik el magukat. Ebben az esetben ők, akiktől én alapból félek, félnek tőlem. Nos, úgy érzem ez is csak nehezíti a kapcsolat felvételét és azt, hogy megvitathassuk problémáinkat. Márpedig nekem az a rögeszmém, hogy a párbeszéd a legjobb gyógymód az olyen helyzetekben, amikor az utcán méregetik egymást az emberek, és kevesekről nem tudni valamiféle politikai beállítottságról.